Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon-nagyon távoli ország. Olyan messze volt, hogy még a tengerben élő halak is eltévedtek néha, ha odaindultak. Ebben a nagyon-nagyon távoli országban volt egy város, a város közepén pedig egy gyönyőrű szép épület:ami teljesen piros volt. Piros volt a kapuja, az ajtaja és még a kéménye is; nagy betűkkel rá volt írva ez: “Tűzoltóság”. Márpedig a városban mindenki tudta, hogy a ninókocsibácsik laknak itt.
Ők az emeleten laktak és ha gond volt csörgött a telefon és rögtön kapták magukat. Egy hosszú-hosszú rúdon lecsúsztak a garázsba, ahol ott várta őket a világ talán legszebb és legügyesebb és legtapasztaltabb tűzoltóautója, akit úgy hívtak, hogy Róbert. Róbert mindig tudta mit kell csinálni: így történt ma is, amikor csörgött a telefon.
-Halló, itt a nínóbácsik, miben segíthetünk?
-Halló, ninóbácsi hatalmas baj van! Egy kicsi vácival csónakáztunk, amikor egy hullám kiborított és szegény egyedül sodródik a folyón…segítségre van szüksége, kérlek segíts!
-Máris indulunk!
A ninóbácsi ahogy letette a telefont, összehívta a többieket és Róbertet, hogy megbeszéljék a történteket.
- Képzeljétek el mi történt: egy kicsi váci sodródik egyedül a folyón, ki kell mentenünk. Van valami ötletetek, hogyan segíthetnénk rajta?
- Én gondoltam valamire- mondta Róbert – kellenek kötelek és egy csörlő.
- Gyorsan össze tudjuk szedni ezeket?
- Persze, már szaladunk is – azzal indultak.
A nagy sietségben Róbert bekapcsolta a szirénáját is: így könnyebben kerülgették az autókat, bicikliseket mivel mindenki félreállt, amikor meghallotta őket. Gyorsan kiértek a városból és úton voltak a folyóhoz.
A folyó feletti hídon megállt Róbert, kiugrottak a nínóbácsik és előszedték a felszerelést. A kötél végét rákötötték a csörlőre, a másik végét pedig lelógatták a hídról.
Egyszer csak meglátták a csónakot a kicsi vácival sodródni, így Róbert beleszólt a hangosbeszélőbe:
- Kicsi vááááci! Fogd meg a köteleeeet!
A csónak egyre közeledett, a tűzoltóbácsik pedig megpróbálták a kötelet minél közelebb tenni a csónakhoz. Amikor már szinte belelógott a csónakba, a kis oroszlán megmarkolta mindkét mancsával és kiabálta:
- Húzzátok, húzzátok!
Róbert bekapcsolta a csörlőt, és a kötél vége szépen elkezdett emelkedni. Amikor már a híd közelében járt, a ninóbácsik beemelték a vácit és nagy ünnep kezdődött.
- Éljenek a nínóbácsik éljen Róbert! – ugrált a megmentett és még körbe is nyalta és puszilta a hősöket, ugrándozott és ölelkezett.
- Igazán nem tesz semmit - mondták és összepakoltak mindent.
Hazafelé az állatkert felé mentek, ahol lerakták a kicsi vácit és az úton arról beszéltek, hogy nem mindennap esik meg ilyen kaland mindenkivel.
Többet aznap szerencsére már nem is csörgött a telefon, így szépen lefeküdtek aludni.
Ennyi volt a mese mára, aludj szépen Gergő, álmodj szépeket. Anya és Apa vigyázza az álmod a Kardigán pedig elűzi a gonosz álmokat, jó éjszakát.
