Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon-nagyon távoli ország. Olyan messze volt, hogy akik ott laktak talán még ők sem tudták hol van. Ebben a távoli országban volt egy város, a város közepén pedig egy gyönyőrű szép épület:tetőtől-talpig piros volt. Piros volt a teteje, az ablaka, de még a fala is, hatalmas betűkkel rá volt írva: “Tűzoltóság”. Pedig mindenki tudta, hogy a ninókocsibácsik laknak itt.
Ők voltak a felső emeleten, ha baj volt csörgött a telefon és rögtön indultak. Egy hosszú rúdon lecsúsztak a garázsba, ahol már ott várta őket a világ talán legszebb és legügyesebb tűzoltóautója akit úgy hívtak, hogy Róbert. Róbert tapasztalt is volt, így mindig tudta mit kell csinálni, így történt ma is amikor csörgött a telefon.
-Halló, itt a tűzoltóság, miben segíthetünk?
-Halló, ninóbácsi nagy a baj! Egy huncut kicsit váci elkóborolt az erdőben és nem találjuk. Segítenél megtalálni? Nagyon féltjük...
-Máris indulunk, de hova menjünk?
-A Nagyerdőben a kisháznál, de siessetek kérlek.
A ninóbácsi gyorsan letette a telefont és összehívta a többieket és Róbertet.
- Képzeljétek el mi történt: egy kicsi váci elveszett az erdőben, meg kell keresnünk. Van valami ötletetek, hogyan segíthetnénk?
- Nekem van - mondta Róbert - szerintem sok elemlámpa kell, kötél és reflektor.
- Össze tudjuk szedni ezeket gyorsan?
- Persze - és már indult is mindenki.
Nagyon siettek, így Róbert bekapcsolta a szirénáját is, kerülgették az autókat, bicikliseket és gyorsan kiértek a városból.
Csakhamar ott voltak a Nagyerdőben és a közepén ott állt a kisház. Róbert megállt előtte és kiosztotta a zseblámpákat, majd beleszólt a hangosbeszélőbe:
- Kicsi vááááci! Meeerrreee vagy!
Lassan elindult az erdőben körbe, körülötte a ninóbácsik zseblámpával keresték a huncut oroszlánt. Egyszer csak, valami zajt hallottak:
- Nínóbácsik! Nínóbácsik ide!
Odafutottak, hát ott volt a kicsi váci és egy fa alá beszorult a lába.
- Jaj de örülök nektek ninóbácsik, már nagyon féltem egyedül.
- Na figyelj kicsi váci: most egyszerre megemeli az összes tűzoltó a fát és te kihúzod gyorsan a lábad jó? - mondta Róbert.
- Jó, mehet!
És egy pillanat alatt kiszabadult az oroszlán. Csak ugrándozott és ölelkezett és közben az énekelte: - Nem vagyok már a fa alatt, subidubidubi! Köszönöm ninóbácsik, köszönöm Róbert!
- Igazán nem tesz semmit - mondták és lassan összepakoltak.
Hazafelé elfordultak az állatkert felé és lerakták a gondozóbácsit és a kicsi vácit és megbeszélték, hogy bizony micsoda kalandban volt ma részük.
Többet aznap már nem is csörgött a telefon, így szépen lefeküdtek aludni.
Ennyi volt a mese már, aludj szépen Gergő, álmodj szépeket. Anya és Apa vigyázza az álmod a Kardigán pedig elűzi a gonosz álmokat, jó éjszakát.
